2016. július 8., péntek

a trilógia negyedik, remélhetőleg utolsó része

csak hogy teljes legyen a kép
(bár teljesen irreleváns bármiféle magyarázkodás, lényegében csupán magamnak írom ezeket a sorokat)

04.13.
 Por

Külön világot alkotok magamnak,
Neuronokban bóklászik az idő.
Térdhajlatba simulva bíborlik a hajnal,
Máj a gyolcskötél és méhkas a tüdő.

Meddő világ bár a pupillám,
Csillagporként benne te kavarogsz.
Féreglyukak tüsszentettek permanens létre,
A végtelenben megrekedve mindig beléd szaladok.

Uránusz és Gaia
bennem a lelkünk pillérei;
őket a gyomorsav marja.

Arcaid ráncai rángatózó húrok,
rajtuk rettegve hintáznak
bolygók és csillaghalmazok.

2016. április 20., szerda

Redőnyök

(archaikus írás by moi)

Egy apró porszem vitorlázik a résnyire leengedett redőny mögött beszűrődő holdfényben. A levegő párás mozdulatlansága mintha konzerválta volna a mozdulataimat: lassan magam elé nyújtott kezem szinte egybeolvad a szoba méla csöndjével.
Az idő lomhán vánszorog.

A szemhéjaim mögött cikázó millió gondolat pszichedelikus árnyakkal festi tele a vakon előremeredő íriszeimet. Kicsit olyan érzésem van, mintha koponyámban egy újabb világ születésénél bábáskodnék- ezen univerzumba pedig egyedül azok nyernek betekintést, akik eléggé elmerülnek meddőnek, és sekélynek látszó pupilláim valódi mélységeiben.
Bizonyos értelemben a szemhéjaim is tekinthetőek redőnynek; amennyiben szükségesnek tartanám, nem is engedném fel őket. Talán a kintről jövő fény nem kompatibilis a bent megszületővel- olyan ez, mintha génmutáció nélkül akarnánk egybemosni két teljesen különböző élőlényt.

A kezem lassan bezárom, mintha meg akarnám fogni ezt a pillanatot.
Csend.
Sötét.
Távol a mindennapok zajos gondjatitól és gondolataitól: hirtelen nem kell másra koncentrálnom, csak a bennem tomboló és kavargó semmire, ami előreláthatólag kegyetlenül fog kiszakadni a mellkasomon, és tölti be a számára szintén szűkösnek bizonyuló szobát.
Most csak lassan szivárog- talán beéri ennyivel.

2.
Különös, mert hozzád anélkül is eljutott minden, hogy megerőltettem volna magam.
Az ablakom redőnyén keresztül is kiszabadultak a gondolataim- a szobámban még talán elviseltem volna a kavargásukat, de azt hiszem, az üres tér már túlságosan megfakítja őket. Töményen sokkal közelebbinek éreztem őket- ráadásul minél többet hintek el belőlük, annál személytelenebbé válik minden egyes kiejtett szó.
Talán ezért örülök annak, hogy felesleges kommunikáció nélkül is mindent meg tudok értetni veled- bár azt hiszem, kissé meg is rémiszt ez a felfedezés.
A redőnyömön túl túlságosan hatalmasnak tűnik minden- ám néhány gyengébb pillanatomban jóval tágabbnak érzem a szemhéjaim mögötti világot.
A két redőnyöm között szinte semmi sincs: szitkok és dicsérő szavak, érzelemmentesség, és bájmosolyok. Koncentráltan.
Kicsit aggódom a kiismerhetetlen és titokzatos, szemhéjredőny-mögötti világod miatt. Természetesen nem irányodban- valahol magamat féltem. Bár őszintén bízom benne, hogy hasonló, vagy legalábbis egymással kompatibilis univerzumok szárnyait bontogatjuk magunkban.

De azt hiszem, ez teljesen mindegy-
a redőnyeink mögött és
a redőnyeink között
ott a világ.

Stációk

(napló -vagy miafene- részletek, á l'Anna)

03.21.:
Lassan ideává kopik bennem minden. 
Lappang a szellő, amiből már nem lesz orkán.
Egy platóni csók hiányzik.
Több mint egy hét telt el.

03.22.:
Mostanában mindig azt álmodom, hogy együtt alszunk.
Aztán kiszakítasz a biztonságodból.
Legutóbb e-mail spamnek neveztél, amitől nem tud megszabadulni az ember, mert fél megnyitni, nehogy teleköpje vírussal a gépét.
Miért fájsz még? Ijesztő. Egyszerűbb lenne, ha tényleg meg tudnánk beszélni. Ambivalens ez az egész, ciklikusan hullámzom; hol emészt, hol csak belémkap.

03.25.:
Felgyalogoltam hozzátok tőlünk, és bedobtam a postaládátokba neked címezve azt a csomag PEZ-t, amiről úgy határoztunk, hogy közösen esszük meg az egyik belső játékunk jutalmaként.
Gyalog mentem, emlékeztem az útra, teljesen az amigdalámba égettem.

04.03.:
Mostanában már csak reggelente és késő este fáj, az álom és az ébrenlét mezsgyéjén egyensúlyozva, amikor már nincs kontrollom. 
Így egyensúlyozom én is: hol "beléd" esem, hol a Tejútrendszer másik oldalára rántom magam, mert szánalmasnak tartom a fájdalmat.
Találtam egy Garfieldot az iskolám kisbuszában.

04.04.:
Minden racionalitásom ellenére hiányzol. Nem tudom, miért kételkedtem abban, hogy tudok szeretni.

04.09.:
Annyira vágyom arra, hogy beszéljünk, hogy hangszálgyulladásom lett.

04.12.:
Egy hónapja.

Szóval, volt ez a fiú.

Legutóbbi tudomásom szerint különben még mindig "van", bár sajnos biztos információt az egzisztenciájával kapcsolatban valamivel több, mint öt hete nem tudnék adni- amennyiben valaki igen, szívesen fogadnám.
meg őt is.
SÍRÓS- JAJONGÓS BEJEGYZÉS, RÉGEN ÍRTAM EGYÉBKÉNT IS.

(de még fogok, a mai nap folyamán, legalább kétszer, hogy teljes legyen a lélektrilógiám)

2016. január 24., vasárnap

mókás

valami olyasmit álmodtam, hogy egy ájmeksz-moziban néztem meg a Star Wars hetet anyával (mely vetítés annyiban volt különleges egyébként, hogy egy kanapéról bámultuk egy ablakon keresztül a szemközti felhőkarcolóra kifeszített vásznat). A "filmből" különben össze-vissza annyira emlékszem, hogy egy borzasztóan ronda, kékfejű gyerek rohant egy lendülettel fel-alá valami liftszerű szerkezetben, és már lassan igazából attól tartottam, hogy saját magát hányja tarkón, ám legnagyobb sajnálatomra efelől nem tudnék semmilyen rezignáltan elmormolt és biztos információt adni, tekintve, hogy körülbelül három másodperc múlva az álom jótékony hártyája telepedett a szemeimre, és elaludtam.
álmomban.
inception.
igazából semmi értelme nincs ennek a bejegyzésnek, csak annyira szürreális volt az egész, és nincs kinek elmesélnem hirtelen
a kékfejű gyerek annyira nem is volt csúnya

2015. január 4., vasárnap

2014. szeptember 7., vasárnap

it's another drunken (thursday)



Az első hét a Végzet Intézményében szokás szerint ragyogóan telt, és alig várom, hogy újabb szenvedéssel tanítással teli munkanapok elé nézzek!
Nem.
Igazából a tanítás órák minden percében erős késztetést éreztem arra, hogy egy lendülettel szaladjak át egy hatméteres machetén, és ugorjak ki az ablakon. Kivéve persze a tesiórákon, amikor az összes belsőszervem a légzőcsövemen keresztül tervezett távozni, a tüdőmben pedig hörgőhurut-orgiák képződtek, és nem látták el rendesen a feladataikat.
De ez most igazából teljesen irreleváns, mivel úgy gondolom, hogy senkit sem érdekel túlzottan a szenvedéstörténetem, és a haláltusám, amit az első órákon éltem át (igen. az összes tanár tanított. juhé.) mivel csütörtökön eljutottam életem első Paddy and the Rats koncertjére ahdvfactzvfzitvfzvccqvfqif.
Tulajdonképpen még mindig a hatása alatt vagyok,és random hányingerek törnek rám amikor beszélek és/vagy írok róla.
Zseniális volt.
Igazából arra számítottam hogy illuminált negyvenes éveikben járó emberek között fogok nyomorogni, de áldott legyen Allah, ez nem így történt. Az alsó korhatár körülöttem tulajdonképpen 17 év volt, épp ezért mindenki szolidan lekezelt, és arra számított, hogy igazából nem is ismerem őket.
Erre rácáfolva a második sorban pogóztam végig az egészet (viszlát, ép bordák!), és majdnem bepisiltem gyönyörűségemben. Konkrétan az összes kedvencemet eljátszották, amiket én ordibálva énekeltem végig, azt hiszem, egyszer Paddy rám is nézett, abban viszont biztos vagyok hogy körülöttem mindenki röhögött rajtam,valamint a színpadról Vince, és Bernie is eléggé "wtfff" pillantásokat küldött felém, de semmi probléma. Anna élvezte. De nagyon.
Sőt, koncert után még a backstagenél is tartósítottuk magunkat egy kis cigifüsttel, ám megérte, mivel nagyjából negyed óra elteltével Paddy és Bernie voltak szívesek kijönni, és lepacsizni szegény szerencsétlenekkel, akik a fél életüket ott töltötték.
Különben előbbivel még egyszer összefutottunk az Edda koncert után/közben.
A reakciómat valahogy így tudnám leírni.
Szóval igen. A karomat nem igazán mosom meg még egy darabig, valamint vállalva a bőrrák, az érelmeszesedés, a leukémia, az ufóvá változás, és a mandragóratermesztés kockázatát, minden alkalommal újraírom alkoholos filccel a karomon található aláírást.
Fangirling lvl Anna.

Ó, és amíg el nem felejtem: megtörve az átkot, Répivel egy évben kétszer is találkozok, ugyanis, ha minden igaz, huszadikán Parazol koncerten fogjuk baszatni.

Gangsta' life.

u.i.: http://ateremtmeny.blogspot.hu
u.u.i.:a Pilgrim on the Roadnál Paddy táncolt, te jó isten *elájul*